A pusztulás
A Növekvő Város elnéptelenedését A. Domanides két ténnyel próbálja magyarázni. Az egyik a vízhiány, ami a környék kútjainak, patakjainak elapadásával indokolható.
A másik vélekedés a Város kihalását a lepra rohamos terjedésével, illetve a még egészséges lakosság menekülésével magyarázza. Több ízben idézik az F6 szektor töredékes felirattal talált urnáján olvasható sorokat:
"A vöröslő hajnal már zajos volt a bélpoklosok csengettyűs, vánszorgó hadától, kik alamizsnát koldultak a tőlük iszonyodóktól. Míg néhány éve egészséges ifjak játékos vigalmától volt zajos a Felvonulások tere, most siránkozó, málló testű szörnyetegek (kik mi voltunk egykoron) hevernek szanaszét. Isten játszik velünk, mint parányi babszemmel..."(Bírák terme 45. tábla)
A menekülésről szólva Andreas Schiffer említ egy maroknyi kis csoportot, akik elmenekültek a járvány elől. Lassan fogyatkozva a hegyek szakadékai között eljutottak Örményországig. Vándorlásukról számos ellenőrizhetetlen legenda kering az utódnépesség körében. Egyesek szerint az Ararát hegyén különös, bujkáló életmódot folytatva élnek, Noé bárkája őreként tüntetve fel magukat. Hosszú legendákat mondanak egymásnak az elhagyott Városról, ezeket ünnepi alkalmakkor megvitatják, majd a kéziratokat közösen elégetik. Hírnökeik időnként különös kerámiahajókat visznek ajándékba távoli területekre, állítólag az Özönvízre emlékeztetve a hitetlen utódokat.
A Város vízhiányára utaló töredék is hasonló csüggedésről számol be, bizonyos engesztelő szertartások és böjtök leírásakor: "Cserepes szánkból rekedten gördülnek elő a szavak. Bőrünk fakó, hajunk csomóba mocskolt. Mit itassunk siránkozó gyermekeinkkel? A csillogó patak helyén fakó kövek vigyorognak. Régen a bő zsákmányról vitáztunk halastavainknál, melyek mostanra holmi kengyelfutó kamaszok porzó versenypályái lettek..."
Védőurna a lepra ellen
kerámia · 25 × 25 × 25 cm
Tartály I.
kerámia · 53 × 25 × 24 cm
Tartály II.
kerámia, fa, aranyfüst · 56 × 24 × 28 cmAz utolsó városlakóról
Idővel
A vörösbegy jólrakott fészke lehullik
Idővel
A kőfal is mállani kezd
Idővel
A hagyott nyomot elhordja a szél
Idővel
Majd testünk füstté válik
Sikolyunkat elnyeli a távol.(Felirat az Önmagunkkal való találkozás Csarnokából, Kowalski-Segner fordítása)
Dr. W. Brunn arcképe
A legenda szerint a romok közt félőrülten bolyongó férfit a környék lakói félistenként tisztelték. A nyári napforduló idején, zarándoklatszerű látogatásokon, nyomorékok és meddő asszonyok sora éjszakázott érintésére vágyva a romos falak között.
A C.-i kórház orvosának, Dr. Wilhelm Brunn-nak naplójából idézzük az egyetlen hitelesnek ismert (vagy inkább annak tűnő) feljegyzést:
"Az ápolók egy csontvázzá aszalódott aggastyánt hoztak be a kórterembe. Homlokán ott volt a jellegzetes oroszlánredő (Facies Leonina). A szenvedéseket jajszó nélkül tűrte. A negyedik nap hajnalán az udvarra vánszorgott. Arcát a felkelő nap felé fordította, és valami ilyesfélét kiáltott: »Üxlaen tiedissae hvätar«. Jó szolgám, Izdra töredékes angoljából a következő tartalmat véltem megfejteni: »Mindenkinek vannak eltitkolnivaló pillanatai...«
A férfi tudott Biblosról, Ithakáról és bizonyos szigetországi kőkörökről. Két hónapja pusztult el. Tetemét saját kívánságára máglyán eltüzeltük (sic)."
Dokumentumok
